Rossz kedvem volt aznap, nem is igazán volt kedvem Csabára menni, de úgy voltam vele, hogy ha már megtehetem, és van aki elvisz valamint haza is hoz, miért is ne?
Mindig sopánkodom, hogy Békés megyében nem történik semmi, hát most történik, akkor legyünk ott!
Így aztán elmentem, azzal a kikötéssel magamban, hogy nem fogok játszani. Sokan is voltunk, úgyhogy kibújhattam volna alóla.
Kaptunk egy e-mailt, hogy vigyünk magunkkal egy gyertyát és egy hozzá kapcsolódó történetet. Nekem azonnal az élet és a halál jutott eszembe. Az élet, mint a vidáman táncoló lángok akár egy torta tetején, akár egy karácsonyfán és persze a halál gyertyái a temetőben. Különösen fogékony voltam szerdán az utóbbi témára, hiszen épp évforduló volt. És nem is voltam vele egyedül: két új tagot köszönthettünk körünkben és az egyikük pont ebben a témában mesélt.
De ne szaladjunk ennyire előre. Kezdésként lefutott a bemutatkozó kör, ahol mindenki elmondta, hogy ki ő, hogyan is került ide, mit keres itt, miért szeret ide járni. Szeretem ezeket újra és újra eljátszani, mert nem csak az új tagokról tudhatunk meg dolgokat, hanem a régiekről is kiderülnek új információk. Aztán egy kis empátiafejlesztő játékkal folytattuk, illetve lehetett választani: vagy ezt játsszuk vagy a választott párunknak meséljük el a gyertyás történetünket. Nekem Julcsi lett a társam és az előbbi játékot játszottuk. Az volt a feladat, hogy mondj el magadról minden fontos dolgot két percben, anélkül, hogy a társad közbe kérdezne, aztán cseréljetek. Ha befejezte mindenki, a partnered háta mögé állva, a vállára téve a kezed bemutatod őt, mintha magadról beszélnél. Akárhányszor ilyet játszok (volt már pár alkalom tréningek során, és munkából kifolyólag is), kicsit félek, hogy a lámpaláztól elrontok valamit, kihagyok valamit, vagy csak egyszerűen béna leszek, mert ki kell állni. Most is izgultam, de végül is túllendültem a dolgon és belekezdtünk a mesébe. Magamhoz képest, aki írásban jobb vagyok, szerintem minden fontos dolgot elmondtam, és a végén feltett személyes kérdésre adott válaszommal is kivágtam magunkat. Aztán Julcsi mutatkozott be Nóriként, és teljesen jól visszaadott engem. Utánunk Katika és Timi jöttek a két feladatot vegyítve, a másik gyertyás történetét mondták el, mintha a saját „meséjük” lenne. Annyira nagy összhang volt köztük, hogy jó volt nézni.
Ezután rátértünk a játékra, az egyik új tagunk mesélte el, hogy mit is jelent számára a gyertyaláng. Blanka volt a játékmester, érdekes volt most őt látni a mester székben, mert általában Magdi szokott ott ülni. Ritka pillanat volt – számomra legalábbis – az is, hogy Magdi játszott. De élveztem nézni, hiszen annyira beleélte magát.
Leginkább mégis Móni története fogott meg, ő is először volt itt, és mégis olyan természetességgel mesélte e la történetét, mintha rendszeresen járna ilyen találkozókra. Ahogy hallgattam, szinte elhittem, hogy ahogyan ő, én is bármire képes lehetek.
Katika is elmesélte a saját történetét, eddig nem tudott túl sokszor jönni a Sorsfonóra, de szerintem ez az alkalom kifejezetten jót tett neki. Az ő történeténél én is beálltam játszani, nagyon noszogatni sem kellett, a választott módszer pedig a Visszhang volt. Blanka állt elöl és mondta el a kezdő gondolatokat.
Az utolsó történet Blankáé volt, és Misi volt a játékmester. Egy kis vidám, üdítő történet, ami arról szólt, hogy egy versenyhelyzetben is lehet jól érezni magunkat, és nevetve játszani.Akár nyertes vagy, akár nem. A történetnél ismét rá kellett jönnöm, hogy szeretnék egy kutyát.
Végezetül Magdi megkért minket, válasszuk ki, hogy ki milyen szimbólum lenne. Gyorsan lezártuk, mert már nyolc óra volt, nem magyaráztuk meg ki miért lenne a választott szimbólum, de ha megengeditek, én elmondanám, hogy miért lennék az, ami. A legutóbbi Sorsfonóról hoztam magammal a fényt az életfámról. Én szeretnék lenni a fény, aki mindenkit körbeölel, legyen az illető szomorú, eltökélt, vagy boldog. Ha szomorú, azért, hogy vidámságot adjak neki, ha boldog, azért, hogy osztozzak az örömében és fényesebbé tegyem azt.
 |
| Sznida Nóra: Fényesség |
Hosszú volt az este, de rá kellett jönnöm – ismét –, hogy kevesebb lennék, ha kihagytam volna.
Sznida Nóra
2014.12.10.
