2016. január 15., péntek

Egy állati jó ...

2016. január 13-án a Csabagyöngye Stark termében keltek életre a Sorsfonó Társulat által a kutyamesék.

A kutya fáját!

Színes, sokféle érzéskavalkáddal érkeztek vendégeink: kíváncsiság, érdeklődés, remény, kétely, hiány, amit összhang tecnikával tettünk az érzést hozó és a közönség számára egyaránt átélhetővé.

Az első történet Morzsi és Borzi kutyusok szeretetéhségéről, gazdájukhoz való mély ragaszkodásukról szólt. Borzi a műtétről hazatérő gazdasszonyát elhalmozta figyelmességével, ragaszkodásával, az ápolásban önzetlenül segítő szomszédasszonyt is kitüntető figyelmességével vette körül, még pacsit is adott neki. Ez eddig csak a gazdasszonynak járt. A hűséges eb csak a gazdasszony szeretetén nem volt hajlandó osztozni, még a család Morzsi kutyájával sem. Ezt egy jelenet keretében keltette életre társulatunk.

"Engem szeress!"

Kórus tecnikával jelenítettük meg Sanyika, a magyar vizsla fájdalmasan szomorú történetét. A kutyát befogadó, gondoskodással körülvevő család, először kolbásszal felhizlalta a csontsovány Sanyikát, aki közben a kertes házban élvezhette a szabadságot. Időként megszökött otthonról. Egy alkalommal így elfogták, és az állatmenhelyre került. Gazdája ment érte, de nem adták neki vissza. Hosszú ideig siratta az egész család. Gazdija még 10 év távlatából is záporozó könnyek között tudott csak beszélni Sanyikáról. Fájdalmukat súlyosbította, hogy úgy kerestek az állatvédők neki gazdát, hogy a szerető családot egy gondatlan elhanyagoló gazdaként tüntették fel az interneten.

Visszhang keretében láthatta a közönség a 14 éves kamasz fiú hősies küzdelmét az őrző-védő kutyasportban a segéddé válásban, aki mára kiváló szakemberré érett. Kétszer is földre terítették nálánál nagyobb kutyák, de mindig volt ereje tovább folytatni, felállni a földről, és tovább folytatni a „kutyatanulást”. Ma már ő tanít. Kutyákat emberül, gazdikat kutyául.




 A következő jelenetben a hiányt keltettük életre. A család szétesését követően a kutyusnak szomorú sors jutott. Kölyökként két évig nagy szeretetben nevelték a kisgyerekekkel együtt a kis jószágot. A szülők útjai különváltak, a kutyus az anyával és a gyerekekkel maradt és azóta hosszú időket tölt el láncra kötve. Az „apagazdi” és a kutyus a mai napig kölcsönösen szenvednek egymás hiányától is.




 A záró történetben a félelem, féltékenység odaadó szertetté alakulását ismertük meg. A mesélő édesapja gyermekkorában 11 kutyát tartott, ők voltak a legfontosabbak az életében, ami miatt haragudott a kutyákra, úgy érezte, megfosztják őt az apai szeretettől. Felnőtté válva a felé irányuló szeretet jelentős része a kutyáitól áramlik felé. Az egész családja részese, aktív befogadója a „kutyaszeretetnek”.



Ezen az estén kutyákról szóltak a történetek, miközben ez ember legalapvetőbb szükségletei keltek életre az önzetlen szeretetről, feltétel nélküli elfogadásról, hűségről, ragaszkodásról. Milyen jó, hogy legalább a kutyusaink ezt maradéktalanul tudják adni nekünk embereknek.


Írta: Galambosné Varjú Blanka, a Dogland suliba járó Vitéz kutyauraság gazdasszonya, mint Sorsfonó Társulati tag.

Képek: Komáromi Zoltán


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése