Az előző este igen csak rejtőzködtem, most viszont bátor voltam, látszani akartam. Mertem felvállalni az érzéseimet. Kellett a bemelegítés, az újrakezdés. Nem tudtam hányadán állok a kutyás történetekkel, nem voltam biztos a helyszínnel kapcsolatban, nem véletlen, hogy én indítottam a spontaneitás képét az összhangban.
Aztán jöttek a történetek. Borzas történetében egy papucs voltam, mint játékszer, másrészről egy mindennapos használatú tárgy. (Saját papucsságom egy külön történetet érdemelne, talán). Aztán az echoban is megmutathattam magamat, majd Sanyi kutyus elvesztését kórusban valósítottuk meg.
Mégis valahol R. története fészkelte be magát a szívembe. A kapott szerepben, szinte minden körülöttem forgott - én alkottam meg a házi kedvencüket! De jó lenne ezt az érzést olykor a hétköznapokban is megélnem!
Az est végére bebizonyosodott, hogy mindenki könnyen mesél kedves kutyájáról, melyek mögött az emberi kapcsolatok mélységei, hiányai, fájdalmai és örömei jelennek meg. Ezt az estét az állatszeretet kapcsán az emberi szeretet kánonja zsongta be a Csabagyöngye Stark termében.
 |
Írta Pataki Kitti
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése